Anita 30 éves - alkar-kézfájdalom

Januárban arra ébredtem egy délutáni alvásból, hogy rettenetesen fáj a könyököm. Mindkét oldalon, és nem mozdulnak az ujjaim és zsibbad az egész karom.
Megpróbáltam átmozgatni hátha „csak” elfeküdtem. Másnap reggel már képtelen voltam egyedül öltözni. Közel 4 hónapos sikertelen kezelések után kerültem el Judithoz egy véletlen konzultáció kapcsán. Már az első állapotfelmérésen elmondta mi lehet az ok és honnan ered a fájdalom és mit tudunk tenni. Majd elkezdte a kezelést. Addigra már legalább 12 különböző diagnózisom volt és éjjel nappal fájt a kezem, és semmire nem tudtam használni.A kezelések az elején fájtak, de láttam az eredményeket, hiszen fokozatosan visszatértek a funkciók a kezembe és megtanította azokat a gyakorlatokat, amikkel elősegíthettem a gyógyulást.
Összesen 10 kezelés kellett, hogy jobb kézzel tudjak fogat mosni és megemelni egy pohár vizet.  Ezt csak azt tudja megérteni, aki élt már ilyet meg életében.
Azóta is hálás vagyok neki. Megértő volt és minden alkalommal segítőkész. Nagyon sok jó tanácsot kaptam tőle. Ő nem csak a "kezem fogta" és vígasztalt, hanem segített. Elmondta mikre kell figyelnem a jövőben, hogy lehetőség szerint ne forduljon elő újra. Közel fél éve beszéltünk utoljára, de még emlékezett arra, hogy munkahelyváltásban vagyok, és hogy tervezzük a következő generáció egyik tagját.