Bali Boglárka 55 éves, gyógypedagógus

Családi okok és a karantén miatt majd 1,5évig otthonról dolgoztam, aminek az lett az eredménye, hogy ülőideggyulladásom lett.  Kenegetés, gyógyszerszedés, infúziók és mérhetetlen- szinte - folyamatos fájdalom hónapokon keresztül. Sem ülni, sem feküdni nem tudtam, majd az orvos családtagom által elintézett gerinc MR - már nem tudta szerintem nézni a kínlódásomat - és ott kiderült, hogy "gyönyörűséges" sérveim is vannak. A műtétet helyben passzoltam. Nagy szerencsémre összehozott a Sors egy  hasonló problémákkal küzdő kedves orvos ismerőssel, aki azonnal gyógytornát javasolt, mert neki is ez segített. Keresgéltem a neten, és kérdés nem volt, hogy ismeretlenül is Judit lesz nálam a befutó. A fotója alapján is számomra olyan pozitív kisugárzása és megnyugtató, kedves mosolya volt, hogy másnak esélye sem volt. Szerencsémre a megérzésem most sem csapott be. Már első alkalommal is csodát tett velem,
végre ismét érezhettem, hogy milyen is fájdalom nélkül lenni. Szuper tanácsokkal látott el, hogy mit is csináljak, mire is figyeljek, majd megtanította az otthon elvégzendő gyakorlatot is. Végtelen türelemmel és szakértelemmel "rakott" rendbe tavaly június óta. Úgy engedett csak el most, hogy alaposan meggyőződött, hogy minden rendben van velem, tudom itthon végezni a számomra megfelelő gyakorlatokat. Őszinte leszek, nehezen engedtem el, hiszen nekem a lelkemet is ápolta a kedvességével, a humorával.  Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy megismerhettem a fantasztikus személyét és szakmai tudását. Végtelen hálával és köszönettel tartozom Juditnak mindent, amit értem tett. Újra fájdalmak nélkül tudok élni. Mindenkinek csak ajánlani tudom, és ajánlom is, ahol gyógytornászt keresnek.